Kis Út Énekkar


Énekkarunk az egri bazilika ifjúsági ének- és zenekaraként 2009 szeptemberében alakult énekelni szerető barátokból, fiatalokból.
Az évek során sokféle korosztály és a gitár mellett egyre több hangszer képviseltette magát a kórusban (fuvola, furulya, hegedű, basszusgitár, ütősök, dob).
Vasárnaponként a Bazilikában a 8.30-as diákmise zenei szolgálatát látjuk el, de egyéb alkalmakon is szívesen zenélünk pl. havi rendszerességgel szentségimádás, korábbi szalóki találkozók miseszolgálata, ifjúsági keresztút, szentlélekváró koncert.
Hetente összejövünk énekpróbára, melyen a misékre készülés mellett igyekszünk, hogy kis csapatunk közös lelkiséget is kialakítson, ezért 2018-ban védőszentünknek választottuk Lisieux-i Kis Szent Terézt, hogy vele együtt hirdessük:
„Minden pici áldozat, minden mosolygós tekintet, minden kedves szó és tett által meg akarom mutatni, hogy mennyire szeretlek, Istenem.”

Próbáinkat péntekenként tartjuk a plébánián 16.30-tól. Bárkit szívesen látunk, aki a zene útján szeretne közelebb kerülni Istenhez és szolgálni az egyházban.